Szakmai kérdésekről egyeztettek a budapesti jegyzők
Újabb egyeztető értekezletet tartottak Budapest Főváros Kormányhivatalában a fővárosi kerületek jegyzői, és a kormányhivatal részéről dr. György István kormánymegbízott, dr. Uzsák Katalin főigazgató, dr. Domokos Péter igazgató, valamint a kormányhivatal szakmai osztályainak vezetői. Az idei évben immár második alkalommal megtartott megbeszélés célja, hogy a jogszabályváltozások és egyéb aktualitások megtárgyalása mellett hatékonyabbá és gördülékenyebbé tegyék a hivatalok kölcsönös együttműködését. A mai értekezleten többek között a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos jogszabálymódosításokról, a társasházak törvényességi felügyeletéről, valamint a kormányablakokról is szó volt.